A probléma megvizsgálására felállított kanadai bizottság azt javasolja a kormánynak, hogy legalizálja a marihuána fogyasztását. A javaslat szerint a cannabis és a alkoholos italok fogyasztását hasonló módon kellene kezelni.

Egy kanadai szenátusi bizottság javaslata szerint a kormány legalizálhatná a marihuána fogyasztását. A 600 oldalas javaslatban az olvasható, hogy a jelenlegi tiltó intézkedések teljesen hatástalanok, és hasznosabb lenne a marihuána fogyasztását is oly módon szabályozni, mint az alkoholét. A felnőtt lakosság épp úgy el tudja dönteni, akar-e cannabist fogyasztani, – áll a jelentésben, amit a BBC idéz – mint ahogy azt teszi egy korsó sör, vagy pohár bor esetében. Politikusok és a rendőrség máris támadták a javaslatot. Többen azt is előrejelzik, hogy a javaslat elfogadása esetén feszültségek keletkeznének Kanada és az Egyesült Államok között. A szomszédos állam jelenleg is gyakran panaszkodik a területére Kanada felől érkező drogszállítmányok miatt.