Törvény írja elő a választási bizottságok működésének nyilvánosságát – nyilatkozta Tóth Zoltán kedden az MTI-nek, annak kapcsán, hogy a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) előző napi ülésén, egy előre jelzett téma tárgyalásának meghiúsulási okáról sem a bizottság, sem a választási iroda illetékesei nem adtak tájékoztatást.

A BM közigazgatási államtitkára kifejtette, ennek a nyilvánosságnak a gyakorlati megvalósulásához az is hozzátartozik, hogy a választási irodának, vagy a bizottságnak az ülés előtt nyilvánosságra kell hozni annak időpontját, helyszínét és a benyújtott előterjesztések alapján várható napirendet. – A bizottság ülésén bárki részt vehet. Annak érdekében pedig, hogy a nyilvánosság teljességében érvényesülhessen, az ülés után a választási bizottság vagy az iroda valamely tagja köteles tényszerű tájékoztatást adni a sajtó érdeklődésére az ülésen történtekről – tette hozzá. A korábban éveken át az Országos Választási Iroda vezetőjeként tevékenykedő Tóth Zoltán tudatta azt is, hogy a választási bizottságok üléséről készült jegyzőkönyvek is nyilvánosak.

A Fővárosi Választási Bizottság hétfői ülését követően Fürész Klára, a testület elnöke arról nem kívánt nyilatkozni az MTI-nek, hogy miért nem tárgyalta a bizottság az MSZP fővárosi listaállítási beadványát. A törvény szerint a bizottságoknak három napon belül el kell bírálniuk az ilyen beadványokat. Az MSZP múlt héten pénteken nyújtotta be fővárosi listáját, az ehhez előírt több mint hat kerületi kompenzációs listával. Megyesné dr. Hermann Judit, a Fővárosi Választási Iroda helyettes vezetője sem adott tájékoztatást a téma tárgyalásának elmaradási okáról. Jelezte viszont, hogy ez ügyben a bizottság elnöke az illetékes. Az FVB két tagja elérhetetlennek bizonyult hétfőn este, Cserny Ákos tag pedig közölte, hogy ő nem nyilatkozik, elmondta, hogy az elnök ad tájékoztatást az ülésen történtekről.