Az MSZP és a Fidesz vezérszónoka mindössze egyetlen ponton értett egyet a kétéves költségvetés 2001. évi végrehajtásáról szóló előterjesztés általános vitájában, szerdán a parlamentben: mindketten furcsának nevezték azt a helyzetet, hogy a zárszámadást a Medgyessy-kormány terjesztette be, de még az Orbán-kabinet készítette elő.

A pénzügyminiszter expozéjában ugyancsak azt emelte ki, hogy politikai felelősséget a jelenlegi kormányzat nem vállalhat a 2001. évi költségvetés végrehajtásáról szóló javaslattal kapcsolatban, hiszen a tavalyi költségvetést az előző kormányzat nyújtotta be és hajtotta végre teljes egészében. László Csaba hangsúlyozta: miközben a költségvetés három alapvetése a beterjesztők szerint a stabilitás, a gazdaság dinamikus bővülése és a lakosság életszínvonalának növekedése volt, a 2001. évi költségvetés tervezésekor használt több gazdasági előrejelzés rossznak bizonyult.

Így a tervezett 5-6 százalékos GDP-növekedés helyett a 2000. évi növekedésnél 1,5 százalékponttal alacsonyabb, 3,8 százalékos volt a GDP bővülése tavaly. A beruházások 4-5 éves mélypontra estek, és az infláció is mindössze 9,2 százalékra csökkent 2001-ben az előző évi 10 százalékról. A pénzügyminiszter említést tett arról is, hogy a zárszámadási törvényben a 2002. évi költségvetés két fontos módosítását kezdeményezi a kormányzat; az egyik az egészségügyi konszolidációs program végrehajtásához szükséges, a másik pedig az agrárágazat 60 milliárd forintos megsegítésének fedezetét biztosítja. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke azt hangsúlyozta: ez az első olyan év, amikor a kormány valamennyi államháztartási alrendszer, így a tb-alapok költségvetésének végrehajtásáról is közös törvényjavaslatban számol be.

  • A vizsgált körre vonatkozóan néhány kivétellel, valamennyi fejezet megfelelt a törvényi előírásoknak – mondta az ÁSZ elnöke. Kitért arra, hogy a társadalombiztosítási alapok, főként az egészségügyi ág kiadásainak tervezése reformra szorul, hiszen azok hiánya állandósult. Ugyancsak javasolta az önkormányzatok finanszírozási rendjének módosítását, hogy ne állandósuljon az önhibájukon kívül hátrányos önkormányzatok köre. Veres János (MSZP) leszögezte, hogy a 2001-es költségvetési gazdálkodás kormányzati gyakorlatával a szocialisták nem értenek egyet, de a zárszámadási törvényjavaslatot elfogadásra ajánlják. Varga Mihály (Fidesz) a 2001. év gazdálkodását nyugodtnak, stabilnak és kiszámíthatónak nevezte. Összevetve a tavalyi évet a jelenlegi helyzettel azt mondta, most nincs gazdaságfejlesztés, leállították a beruházásokat, nincs gazdahitel.

Bőhm András (SZDSZ) azt mondta: az Orbán-kormány a kétéves költségvetésében tudatosan tervezte alul a bevételeket, ugyanakkor irreálisan alacsonyan tartotta az inflációt. Szavai szerint ennek a kormányzat számára az volt az előnye, hogy a közkiadásokat alacsonyra tervezhette. Font Sándor (MDF) elmondta: míg a világon mindenhol visszaesett a gazdasági növekedés, addig Magyarországon a GDP 3,8 százalékos növekedést mutatott, és jelentősen nőtt a háztartások fogyasztása is; az infláció az év végére jelentősen csökkent. Jelezte, a keresetek átlagosan 18 százalékos bruttó és 16 százalékos nettó emelkedést mutattak, amiben komoly szerepet játszott az minimálbér-emelés.