Házkutatást tartott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Baktalórántházán, a polgármesteri hivatalban. A nyomozók iratokat foglaltak le, mert gyanújuk szerint a hivatal nem fizette ki közhasznú munkásainak és segélyezettjeinek a munkabért. Hogy mekkora összegről van szó, egyelőre senki sem tudja.

A baktalórántházi önkormányzat sikkasztás-gyanús ügyére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ hívta fel a rendőrök figyelmét. A hivatal feljelentésében ugyanis azt állítja, hogy a helyi önkormányzat nem fizette ki a teljes munkabért, illetve bizonyos segélyeket a rászorulóknak. Babus Andrea, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőrkapitányság hadnagya elmondta: “Az adatok szerint a közhasznú munkások közül többen és az átmeneti segélyben részesülők közül is többen, nem kapták meg a részükre kiutalt összeget.”

A megyei rendőr-főkapitányság sikkasztás és más bűncselekmények miatt indított nyomozást. Hogy pontosan hány ember és mennyi ideig nem kapta meg jogos járandóságát nem tudjuk, mert az érintettek közül senki sem mert velünk szóba állni. Úgy tudjuk, hogy a rendőrség eddig egy gyanúsítottat hallgatott ki, az önkormányzat vezetői pedig nem beszélnek. A Polgármesteri Hivatalban szerettük volna megkérdezni, hogy a közhasznú munkásoknak miért nem fizették ki a nekik járó teljes bért, de a város vezetői közül senki sem akart kameránk elé állni. Szerintük ugyanis ez a téma egyáltalán nem időszerű.