Vádemelési javaslattal továbbították a Salgótarjáni Városi Ügyészségre pénteken annak a két orvosnak az ügyét, akiket foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsít a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrség szerint az orvosok gondatlansága miatt halt meg egy fiatalasszony a helyi Szent Lázár Kórházban egy évvel ezelőtt.

A 28 éves állapotos nő a boncolás szerint baktériumfertőzésbe halt bele, amit az orvosszakértők szerint a szülész-nőgyógyász és a belgyógyász nem ismert fel idejében. A fiatalasszony torokfájással ment be a kórházba, ahol infúziót kapott, majd hazaengedték. Estére azonban rosszabbul lett, vérezni kezdett, ezért visszavitték a kórházba, ahol néhány órán belül meghalt.

A rendőrség a nyomozás során igazságügyi orvosszakértőket is felkért – ahogyan ezt a család is megtette -, de a szakértők véleményei egymásnak ellentmondóak voltak. A rendőrség ezért, mint legfőbb fórumhoz, az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz (ETT) fordult.

Az ETT vizsgálata szerint a két orvos alaposan gyanúsítható a bűncselekmény elkövetésével, az ügyet vádemelési javaslattal küldték át az ügyészségnek – közölte Kaszás Ottó, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A Salgótarjáni Ügyészség vezető ügyésze, Heinz Frigyesné Kovács Judit pénteken tudatta, hogy a rendőrség átirata megérkezett az ügyészségre.