Egy amerikai bíróság hétfőn elutasította a Motorola és más mobilszolgáltatók elleni perben benyújtott bizonyítékot, mely szerint a mobiltelefonok rákot okoznak. A 800 millió dolláros kártérítési pert két éve indította egy amerikai neurológus, Christopher Newman, aki szerint agytumorát az általa korábban használt analóg rádiótelefonok okozták.

A perben fordulatot jelenthetett volna egy svéd tanulmány bizonyítékként való felhasználása, írja a BBC. Lennart Hardell svéd onkológus szerint azoknak, akik analóg rádiótelefonokat használtak, egyharmaddal nagyobb esélyük volt a rákos megbetegedésre, mint másoknak. Catherine Blake bírónő szerint a tanulmány nem fogadható el bizonyítékul a perben, mivel a tudósok vélekedése szerint nem bizonyított a rák és a mobilok közötti ok-okozati kapcsolat. “Olyanfajta tumorokat, mint amilyenben Dr. Newman szenvedett, már több mint száz éve diagnosztizálnak, és többségüknek nincs ismert oka” – fogalmazott a bírónő. A bizonyíték elutasításával megnyílhat az út a kereset elutasítása előtt, Newman ügyvédje azonban várhatóan fellebbez a döntés ellen.

Newman 1992 és 1998 között használt analóg rádiótelefonokat, és szerinte ezek hibáztathatók azért a rosszindulatú daganatért, amit 1998-ban diagnosztizáltak bal tarkólebenyében, a füle mögött. A tumort eltávolították, de Newman teljesen munkaképtelenné vált: bal szemére megvakult, memóriakiesésekkel küzd és lelassult a beszéde is. A baltimore-i bíróságon benyújtott perirat azzal vádolta a cégeket, hogy elmulasztották közölni a vásárlókkal, hogy a mobiltelefonok erős elektromágneses sugárzása rákot és más egészségkárosodásokat okozhat. Az orvos nyolcszázmillió dollárt követel a Motorolától és nyolc másik távközlési vállalattól.