Börtönbüntetésének meghosszabbításával lesz kénytelen szembenézni Jeffrey Archer angol regényíró, ha bebizonyosodik, hogy börtönnaplója megírásával és közreadásával megsértette a brit börtönök szabályait.

Napokon belül a könyvesboltokba kerül Archer börtönnaplója, amelyben az író Anglia legszigorúbb börtönében tavaly eltöltött három hetét örökíti meg. Az “Egy börtönnapló – Belmarsh, a pokol” című visszaemlékezés az angol büntetés-végrehajtás rendszeréről szól.

Az első börtönben letöltött időszak után Archer engedélyt kapott eredeti foglalkozása gyakorlására, sőt rendszeres eltávozásra is. A Macmillan könyvkiadó a közelmúltban jelentette be, hogy három könyvre írt alá megállapodást vele, és az elsőt jövőre tervezi piacra dobni. A hatóságok most azt vizsgálják, megsértette-e Archer azokat a szabályokat, amelyek tiltják az elítélteknek, hogy büntetésükből profitáljanak.

Londoni lapértesülések szerint az író legalább egymillió fontra tesz szert a könyv eladásával. Fegyelmi eljárás indulhat, amely elvezethet az elítéltnek adott kedvezmények elvonásához, elzárásának Az engedetlen írót akár átszállíthatják a Sheppey-szigeti sertéstelepen működő nyílt börtönbe is, és ott lesz kénytelen letölteni büntetése hátralevő részét.