A német Bertelsmann kiadóvállalat beismerte, hogy korábban nem mondott igazat a társaság náci múltját illetően, és valójában hatalmas profitra tett szert Hitler uralma alatt sok esetben zsidó származású foglyok dolgoztatásával – írja a BBC News Online.

A vállalat által felállított vizsgálóbizottság kiderítette, hogy a cég – kihasználva a náci párt felemelkedését – a korábbi vallásos témájú, és tankönyvek kiadása helyett antiszemtia könyvek millióit adta el. Saul Friedlaender, a független történeti bizottság (IHC) izraeli elnöke egy sajtókonferencián elmondta, hogy a Bertelsmann által kiadott könyvek és újságok kétségkívül tartalmaztak antiszemita szövegeket. A bizottság jelentése szerint a kiadó főként a fiatal korosztályt célozta meg “Érdekes történetek” című sorozatával, és a “Hitleri Fiatalság karácsonyi könyvének” éves rendszerességű kiadásával, amelynek eladásait az évek során 20-szorosára növelte. A bizottság közölte, hogy a Bertelsmann korábbi állítása, miszerint a cég a nácizmus áldozatának tekinthető, hazugság volt.

A nácik egyébként 1944-ben zárták be a vállalatot, de valószínűsíthetően a háborús hiány, nem pedig az állítólagos “bomlasztó” szövegek terjesztése és ellenállás miatt. A bizottság véleménye szerint ez utóbbi legenda megkönnyítette a cég háború utáni újraindulását. A bizottság azt is kiderítette, hogy a Bertelsmann zsidó foglyokat fogott rabszolgamunkára Lettországban és Litvániában, de Németországban nem találtak erre utaló dokumentumokat. Heinrich Mohn, a cég akkori vezetőjéről pedig kiderült, hogy többször adományozott kisebb-nagyobb összegeket az SS-nek, és a koncentrációs táborokat őrző alakulatoknak.

A kiadóvállalat szoros kapcsolatokat ápolt a propaganda minisztériummal, és a második világháború alatt összesen 19 millió könyvet nyomtatott ki – derül ki a bizottság jelentéséből. A Bertelsmann a jelentés közzétételét követően közleményben kért elnézést a háború idején játszott szerepéért, és a vállalat történetének meghamisításáért. A Bertelsmannhoz hasonlóan egyébként többek közt a Deutsche Bank és a Dresdner Bank is felállított egy történészekből álló bizottságot a Harmadik Birodalom idején történtek kivizsgálására – írja a BBC News Online.