Orosz sajtóinformációk szerint speciális titkosszolgálati osztag működik Oroszországban, amelyik bírósági ítélet nélkül likvidálhatja a társadalomra különösen veszélyesnek nyilvánított bűnözőket és terroristákat.

A hírt a Moszkovszkije Novosztyi című orosz napilap közölte kedden: az újságírók szerint a 70 oldalas dokumentumot egy ismeretlen juttatta el a szerkesztőségbe. A lap szerint az irat stílusa, alapossága azt mutatja, hogy valóban magasan képzett rendvédelmi szakemberek munkája, és az élet is annak valóságtartalmára enged következtetni. A dokumentumhoz csatolt rövid levélben az szerepel, hogy az iratot Szergej Szeliversztov, az orosz belügyminisztérium szervezett bűnözés elleni ügyosztályának korábbi vezetője írta alá. A dokumentum arra hivatkozik a titkos egység szükségességénél, hogy Oroszország egész régiói kerültek szervezett bűnözői csoportok uralma alá, jelenlétük sok helyen az állami struktúráknál is erősebbek, és kritikus méreteket ölt az üzletemberek, politikusok ellen végrehajtott merényletek száma. A “földalatti” bűnüldöző hálózat rendkívüli esetekben, terrorcselekmények, diverzáns akciók, véres merényletek megakadályozása érdekében engedi meg a terrorista, illetve bűnözői csoportok vezetőinek és tagjainak semlegesítését, sőt fizikai megsemmisítését.

A terv elirányozza titkosszolgálati képviseletek felállítását is a gazdaság fontos posztjain: bankok, vállalatok, vezető biztonsági cégek vezetésében is. A lap szerint ez megfelel a valóságnak: számos volt belügyi, illetve titkosszolgálati munkatárs tölt be ma vezető szerepet ezekben a struktúrákban. A Moszkovszkije Novosztyi arra gyanakszik, hogy több ilyen vezető nem a társadalom megtisztítására, hanem üzleti ellenfelei zsarolására, vagy likvidálására használja fel a rendkívüli jogokat. Az újság utal arra, hogy az elmúlt időszakban többször bukkant a rendőrség különböző, a titkosszolgálatokkal vélhetően kapcsolatban álló forrásokon keresztül orosz politikusokat, közéleti személyiségeket kompromittáló dokumentumokra, ezeket a botrányokat viszont nem követte nyomozati eredmény. A lap úgy véli, hogy a dokumentumok kulcsot jelenthetnek az utóbbi évek több rejtélyes bűncselekményére is. Felidézi például, hogy ugyanaz a moszkvai körzeti katonai bíróság mentette fel a gyaníthatóan bűnszövetkezetet irányító, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) központi apparátusában dolgozó Igor Kusnyikovot, amelyik nem találta bizonyíthatónak a hadseregről kompromittáló cikkeket író Dmitrij Hologyin újságírót a vád szerint meggyilkoló katonák bűnösségére sem.

A Moszkovszkije Novosztyi megjegyzése szerint minden állam hajlamos problémái “egyszerű” megoldására, de ahol szilárdak a demokratikus alapok, nem lehet hosszú távon büntetlenül megszegni a célokat, még nemes célok érdekében sem. A lap ezzel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy Amerikában mekkora felháborodást váltott ki, amikor napvilágra kerültek a CIA hasonló módszerei, és kemény kontroll alá is helyezték a titkosszolgálatot.