George W. Bush amerikai elnök kérelmének eleget téve egy San Franciscó-i szövetségi bíró elrendelte kedden, hogy szerdán nyissák meg a nyugati partvidék zárlat alá vont 29 kereskedelmi kikötőjét.

A tíz napja tartó, a munkaadók és a munkavállalók vitájának elmérgesedése nyomán elrendelt munkáskizárás becslések szerint naponta 1-2 milliárd dolláros kárt okozott az amerikai gazdaságnak. William Alsup bíró alig három órával azután, hogy megkapta az igazságügyi minisztérium dokumentumait, amelyben a tárca kezdeményezte a munkások kizárásának felfüggesztését 80 napra, felhatalmazta a szövetségi kormányzatot, hogy rendelje el azonnali hatállyal a kikötők újbóli megnyitását. A bíró egyúttal felszólította a dokkmunkásokat, hogy szerdán jelenjenek meg munkahelyükön. Az AP jelentése szerint döntését indokolva a bíró egyebek között rámutatott, hogy a nyugati partvidék kikötői tele vannak árukkal megrakott hajókkal, és a dokkokat megtöltötték a romlandó élelmiszerek. Az utóbbi 24 év alatt Bush az első olyan elnök, aki a Taft-Hartley törvénycikk alapján beavatkozott egy munkaügyi vitába.