Elégedetlenek a bírák azzal, hogy a januárra beígért 50 százalékos béremelés helyett fél illetve egy évvel évvel eltolva két részletben 25-25 százalékos emelésben állapodott meg a pénzügyi és az igazságügyi tárca. Az EU-s országjelentés is kifogásolta az alacsony bírói fizetéseket.

Nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ne fogadjuk el az ígértnél lényegesebb kisebb mértékű béremelést – idézte Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a megyei elnökök véleményét. Az igazságügy-miniszter korábban ugyanis azt szorgalmazta, hogy a bírói alapilletmények január 1-től 50 százalékkal emelkedjenek, végül a Pénzügyminisztériummal kötött megállapodás szerint először nyáron, majd jövő decemberben emelik 25-25 százalékkal a béreket. Azért bízunk abban, hogy a kormány tartja magát az eredeti megállapodással – reménykedett a Legfelsőbb Bíróság elnöke, aki hozzátette, hogy a bírák elégedetlenek a megállapodással, amellyel a költségvetés 14 milliárd forintot takarít meg az eredeti javaslathoz képest.

Az EU-s országjelentés is szóvá tette, hogy kevés a bíróságok pénze. 1998 óta például a bírói fizetéseknél nagyobb volt az infláció, vagyis reálértékük csökkent – ismertette Lomnici Zoltán. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak a bíróságok költségvetésére vonatkozó javalatát 1998-2002 között rendszeresen 40 százalékkal csökkentették – áll az EU bizottsági jelentésben. A bírósági épületek, az infrastruktúrák nem megfelelőek, a bírák az idejük nagy részét adminisztrációval kénytelenek tölteni – olvasható az igazságszolgáltatásról szóló részben.

Az elmúlt évben sok fontos lépés történt az igazságszolgáltatás helyzetének javulása terén, de az ezeket lehetővé tehető költségvetési eszközök korlátozottak – állapítja meg a jelentés, amely dicséri a 2003-ra tervezett nagyarányú béremelést (a jelentés még 50 százalékos alapilletmény-emelésről ír). Elismerően ír arról az augusztusban beterjesztett törvénytervezetről, mely szerint a bíróság maga készítheti el a költségvetését, és ez kerül a parlament elé szavazásra, így függetlenedhet a kormánytól az igazságszolgáltatás.