A szavazatok többségét az Alija Izetbegovic vezette muzulmán nacionalista Demokratikus Akciópárt (SDA), az Ante Jelavic irányította Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és a Szerb Demokrata Párt (SDS) kapta. A reformok mellett kiálló szociáldemokraták, akik az utóbbi két évben kilenc kisebb reformpárttal együtt kormányoztak, súlyos vereséget szenvedtek az október 5-i választásokon.

Mivel egyik párt sem elég erős ahhoz, hogy többséget szerezzen a parlamentben, így koalíciók és különböző politikai partnerségek várhatók. Az eredmények ellen három napig lehet fellebbezni, ezután viszont a megválasztott pártoknak 30 napon belül új parlamentet kell létrehozniuk. A Bosnyák-Horvát Föderáció új parlamentjének a következő 20 napban kell megalakulnia, míg a Szerb Köztársaságénak 15 napon belül.

A választásokon a szavazásra jogosult 2,3 millió szavazó 54,68 százaléka adta le voksát. Ez volt az első olyan szavazás Boszniában, amelyet csak a helyi hatóságok szerveztek, a nemzetközi közösség támogatása nélkül. A boszniai történelemben ugyancsak első alkalommal történt, hogy újonnan megválasztott tisztviselők két év helyett négyéves mandátumot kapnak. A választópolgároknak arra nyílt lehetőségük, hogy megválasszák a háromtagú kollektív államelnökséget és a közös parlamentet, továbbá a Bosnyák-Horvát Föderációban ugyancsak a parlamentet és a tíz kanton helyi törvényhozását, a Boszniai Szerb Köztársaság új elnökét, két elnökhelyettesét és parlamentjét is.

A választások tétje elsősorban az volt, hogy a köztársaságban a demokratikus erők erősödnek-e, s ez által lehetővé válik a közeledés az Európai Unióhoz, vagy a nacionalista erők győzelmével, a nemzeti pártok előretörésével elmarad a nyitás. A voksoláson összesen 57 párt hét és fél ezer jelöltje indult. Az előző választásokat 2000. november 11-én tartottak Bosznia-Hercegovinában: a 42 fős alsóházba a Zlatko Lagumdzija vezette Szociáldemokrata Párt (SDP) 9, az Alija Izetbegovic irányította bosnyák Demokratikus Akciópárt (SDA) 8, az Ante Jelavic vezette Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) 5 képviselőt küldhetett. A parlamentben akkor 13 párt jutott képviselethez.