Nem kaphat eljárási kegyelmet a kormányfőt leárulozó egyetemista. Ezt az igazságügyi tárca politikai államtitkára azzal indokolta az RTL Klub Híradójának, hogy a fiú a bíróság szerint szabálysértést és nem bűncselekményt követett el. A tapolcai városi bíróság a hét elején figyelmeztette a húsz éves fiatalembert, aki Kapolcson háromszor is árulónak nevezte a miniszterelnököt.

A miniszterelnök bár tiszteletben tartja a független bíróság ítéletét, nem híve az ilyen eljárásoknak – mondta a kormányszóvivő annak kapcsán, hogy a rendőrség feljelentette, a bíróság a hét elején pedig rendzavarás miatt figyelmeztette azt az egyetemistát, aki Medgyessy Pétert Kapolcson háromszor is árulónak nevezte.

“Felkérte Bárándy Péter igazságügyminisztert, vizsgálja meg, van-e lehetőség eljárási kegyelem nyújtására. Azért is, mert megítélése szerint ennek a megnyilvánulásnak olyan nagy a társadalmi elutasítottsága, hogy ez a társadalmi veszélyességét egészen csekéllyé teszi” – nyilatkozta Gál J. Zoltán.

Bárándy Péter arra jutott, hogy mivel Loppert Dániel ellen szabálysértési és nem büntetőeljárás folyik, nem kaphat eljárási kegyelmet. Bár több neves jogász helyesli a tapolcai bíróság elmarasztaló határozatát, Halmai Gábor aki korábban az alkotmánybíróság elnökének tanácsadója volt, úgy véli: meg kellene változtatni a szabálysértési törvényt.

Szerinte még ha a miniszterelnököt becsületsértő kritika is érte, az állam ez ellen nem léphetne fel. Az igazságügyi tárca azonban nem tervezi a törvény megváltoztatását. Loppert Dániel szabálysértéséről fellebbezése nyomán a Veszprém megyei bíróság határoz.