Előzetes letartóztatás helyett a kórházban fekvő Simon Lászlónak, Torgyán József volt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egykori főtanácsadójának a házi őrizetbe helyezését rendelte el a Fővárosi Bíróság vasárnap – erről Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője tájékoztatta az MTI-t.

Utalt arra: a rendőrség javasolta az előzetes letartóztatás elrendelését és azt a Fővárosi Főügyészség is indítványozta. Közölte ugyanakkor, hogy a rendőrség tudomásul veszi a bíróság döntését, amely ellen az ügyészségnek joga van panaszt bejelenteni, illetve fellebbezni. Garamvölgyi László tájékoztatása szerint a döntéstől függetlenül a rendőrség folytatja a büntetőeljárást. Az agrár-büntetőügyekkel kapcsolatban nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt álló Simon Lászlót, aki önként érkezett Magyarországra, csütörtök este Budapesten, a Ferihegyi repülőtéren vették őrizetbe. Garamvölgyi László az elfogást követően az MTI-nek elmondta: Simon László alaposan gyanúsítható azzal, hogy a GMS 96. Kft. ügyvezető igazgatójaként kötelességének megszegésével 1999-2000. években a társaság sérelmére többrendbeli hűtlen kezelés bűntettét követte el, amellyel összesen 150 millió forint vagyoni hátrányt okozott. Simon László, akivel szemben az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság folytatja a nyomozást, azután hagyta el az országot, hogy a bíróság 2001 nyarán több agrárcég vezetőjét letartóztatta.