Az egészségbiztosító belső vizsgálata szerint valószínűleg törvénysértések történtek egy alvászavaron segítő készülék támogatása, kölcsönzése, lízingelése kapcsán, ezért az OEP feljelentést tesz ismeretlen tettesek ellen. A vizsgálat körülbelül 600 millió forintos veszteséget tárt fel – írja a Népszava.

A készülék támogatási feltételeinek kialakítása során elkövetett törvénysértések miatt 2000 márciusa óta 600 millió forint vándorolt az OEP kasszájából a gépet forgalmazó S+K Kft.-hez. A feljelentés szerint több téren is jogszabálysértés történt. A Kft. a szerződést 2000 márciusában kötötte, mikor tevékenységi körében még nem szerepelt a gyógyászati segédeszköz kiskereskedelme, ugyanis azt csak áprilisban jegyezték be. Ráadásul a kölcsönzést engedélyező miniszteri rendelet is csak később lépett hatályba.

Ugyanakkor az Országos Egészségbiztosító sem írt ki közbeszerzési eljárást, és nem vette figyelembe, hogy az S+K Kft. ajánlatánál más cégek olcsóbban kínálják a hasonló készülékeket. Így az OEP 60 százalékkal olcsóbban is hozzájuthatott volna a készülékhez. A rossz döntése miatt 2000-2001-ben 200 milliós kár érte a szervezetet. A gyógyászati segédeszközökről szóló törvény alapján, valamennyi segédeszköznek minősülő termék gyártójával tárgyalni kell és a legalacsonyabb ár alapján kell kapnia minden megfelelő terméknek a támogatást. Jelen esetben viszont egyetlenegy, engedéllyel még nem rendelkező cég kapott kizárólagos támogatást, és az elmúlt hónapokig mindössze egyetlen kórházban írhatták fel az alvászavar-javító készüléket. Kiderült, az OEP illetékes főosztálya is tudott a dologról, így valószínűleg a biztosítón belül is találnak majd személyi felelősöket.