Több ezer magyarigazolványt találtak a román határőrök a Romániai Magyar Demokrata Szövetség egyik parlamenti képviselőjénél – adta hírül a hét elején a központi román sajtó.

Az Adevarul című lap beszámolója szerint Szilágyi Zsolt, az RMDSZ Bihar megyei képviselője a múlt szerdán tért vissza Magyarországról Romániába, s amikor a borsi határátkelőnél átvizsgálták gépkocsiját, abban 2400 darab magyarigazolványt találtak. Az igazolványokat a képviselő nem jelentette be, azokhoz semmiféle kísérő okmányt nem mutatott be. A történteket hivatalosan nem vették jegyzőkönyvbe, mivel a képviselő az igazolványok előkerülése után visszafordult Magyarországra, majd néhány órával később azok nélkül tért vissza és lépett be Romániába. Az Adevarul emlékeztetett arra, hogy a kedvezménytörvényről 2001 decemberében kötött román-magyar kormányfői egyetértési nyilatkozat 4. pontja kimondja: a magyarigazolványok kiadása elsősorban Magyarországon történik.