Bírósághoz fordul az állam az Orbán-kormány időszakában privatizált állami gazdaságok – az úgynevezett tizenkettek – eredetileg tíz évre kötött, majd később ötvenévesre módosított földbérletének ügyében.

A Népszabadság információi szerint az állam – pontosabban annak képviseletében az agrártárcánál működő Nemzeti Földalapkezelő Szervezet – a közeljövőben próbapert indít az Orbán-kormány által privatizált állami gazdaságok egyike, a volt Herceghalmi Kísérleti Gazdaság, illetve jogutódja ellen. A cég új tulajdonosainak a földalap vezetősége az év elején hivatalos felszólítást küldött: nyilatkozzanak, elfogadják-e az állami szervezet tárgyalási ajánlatát az előző kormány utolsó napjaiban létrejött, ötven évre szóló földbérleti szerződés felülvizsgálatáról.

A felszólítás határideje a hét végén jár le. Ha addig nem érkezik válasz, a földalapkezelő megindítja a bírósági eljárást. A lap információit Benedek Fülöp államtitkár, a földalap elnöke nem kívánta sem cáfolni, sem megerősíteni. Annyit azonban elárult, egy esetleges jogi eljárás minden lépését úgy kívánják megtenni, hogy az ne veszélyeztesse az érintett cég napi tevékenységét, az ott dolgozók munkahelyét. Hozzátette: a tizenkét cég közül több már úgy nyilatkozott, hajlandó az ügyben tárgyalni a földalapkezelővel.

A Népszabadság úgy tudja, az állami szervezet keresetében azt kéri majd a bíróságtól, állapítsa meg: az ominózus szerződés érvényes-e, s e szerint hány évre szóló bérleti kontraktussal rendelkezik a cég. Az említett bérleti szerződéseket eredetileg – tíz évre – az állami vagyonkezelő és a kincstár kötötte meg a cégekkel, ám az időtartamot – egyoldalú módosítással – már az időközben felállított Magyar Nemzeti Földalap Kht. emelte fel ötven évre.