Pénzintézeti források szerint a köztisztviselők kedvezményes lakásvásárlási kölcsöne visszaélésekre ad lehetőséget. Önrész felmutatása nélkül akár több lakást is vehetnek.

A Népszabadság úgy értesült, hogy a közeljövőben várhatóan változnak a köztisztviselők által állami garanciavállalás mellett felvehető hitelek feltételei. A kedvezményt kiterjesztik a hivatásos állományúakra is, de a lehetőséggel a továbbiakban mindenki csak egyszer élhetne, ma tudniillik a köztisztviselők esetében ilyen korlát nincs. A módosítás további konkrét tartalmáról és az esetleges szigorítás okairól az illetékesek egyelőre nem kívántak nyilatkozni. Pénzintézeti források viszont utaltak arra, hogy a mai lehetőséggel a jelenlegi szabályozás mellett könnyű visszaélni, így némi ügyeskedés árán ebben a körben bárki jelentős összegű készpénzhez juthat – ráadásul állami kamattámogatás mellett.

A kedvezmény lényege, hogy a közszolgálatban dolgozók esetében a bankok a hitelnyújtásnál a vásárolni vagy építeni szándékozott ingatlan értékét teljes egészében figyelembe veszik biztosítékként, míg mások esetében e tekintetben legfeljebb hetven százalékkal számolnak. Így a köztisztviselők önrész fizetése nélkül a teljes vételárra igénybe vehetik a kedvezményes hitelt, amely után – mint bármely állampolgár esetében – az állami kamattámogatás révén évente csak négy, használt lakás esetén hat százalék körüli kamatot számítanak fel. Természetesen a köztisztviselők is jogosultak a törlesztőrészletek negyven százalékát, de évente legfeljebb 240 ezer forintot adókedvezményként visszaigényelni, sőt a lakásvásárláshoz a munkáltatók további segítséget nyújthatnak. A jogalkotó célja mindezzel egyértelmű volt: vonzóbbá kívánták tenni a közszolgálatot.

A kedvezmény elvileg nem jelenti azt, hogy a köztisztviselő bármit megvásárolhat: támogatott hitelt csak a méltányolható lakásigényt meg nem haladó méretű ingatlanhoz biztosítanak – például két fő esetén ez maximum három szoba -, azt viszont nem vizsgálják, hogy az igénylő rendelkezik-e már más lakással. A meglehetősen gyakran előforduló trükk – a családon belüli adásvétel – itt is lehetséges, a tét azonban sokkal nagyobb: nem az ingatlan valós értéke számít ugyanis, hanem az adásvételi szerződésbe foglalt vételár. Miután a bankok köztisztviselők esetén a szerződés tartalmát nem vizsgálják, csak az abban foglaltakra hagyatkoznak, előfordulhat, hogy a hatmilliós piaci értékű ingatlan papíron mondjuk kétszereséért, 12 millióért cserél gazdát. A kettő különbsége szabadon felhasználható pénz, mégpedig olcsó, államilag támogatott hitel, amit már az esetleges ügyeskedők nem az eredeti célra, a lakáshoz jutás elősegítésére használnak fel.