A kereset Edwin Black “IBM and the Holocaust” című könyvében leírt, a cég náci Németországgal való állítólagos együttműködését sérelmezi.

Egy évvel és egy nappal az után, hogy a több mint 600 cigány szervezetet tömörítő, a “cigányok nemzetközi elismeréséért és kárpótlásáért” küzdő GIRCA keresetet adott be az IBM ellen, a svájci bíróság úgy döntött, hogy megkezdődhetnek az előzetes meghallgatások, jelentette be hétfőn a szervezet ügyvédje, Henri-Philippe Sambuc.Edwin Black író szerint az IBM és leányvállalatai szállították a lyukkártyás Hollerith gépeket, amelyekkel a nácik nyilvántartották a koncentrációs táborok lakóit és az amerikai cég kezdettől fogva tisztában volt, hogy mire használják eszközeit. A nácikmegközelítőleg 600 ezer, főleg kelet-közép-európai cigányt öltek meg a háború alatt,ám ezen etnikum jórészt kimaradt a német-osztrák-svájci kárpótlásból. A GIRCA keresete a zsidó holokauszt túlélők keresetét követi, ami szintén Black könyvének tényeire alapult. Az amerikai Cohen, Milstein, Hausfeld & Toll jogi cég 2001-ben pert indított az IBM ellen a nácikkal való üzleti kapcsolatai miatt, ezt a keresetet azonban visszavonták, hogy felgyorsítsák a túlélők és leszármazottaik kárpótlásának kifizetését.