gy bankkártya-hamisító banda hat tagját helyezte csütörtökön előzetes letartóztatásba a bíróság – tudta meg a HavariaPress.

Az előzetes letartóztatásra a Fővárosi Főügyészség indítványa nyomán került sor. Az ügyben korábban 13 embert vettek őrizetbe, akik az ügyészségi megállapítás szerint mind ugyanannak a bűnszövetkezet a tagjai. Az eddigi megállapítások szerint az elfogottak között szerepel a bűnszövetkezet vezetője is. A nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező bankkártya-hamisító szervezet benzinkutaknál illetve egy szlovákiai szállodában rögzítette a kártyával fizetők bankkártyáinak adatsorát. Az adatsorokat továbbították a szervezetnek egy kártyakészítéssel foglalkozó tagjához. Az adatokat belegravírozták a kártyákba és ellátták a szükséges dombornyomással is, ezért a hamis kártyákat szinte lehetetlen megkülönböztetni az igaziaktól. A szervezet értékesítette a kártyákat, amelyekkel felhasználói gyakorlatilag ingyen vásárolhattak.

Az ügyészség azért indítványozta a hat ember előzetes letartóztatását, mert esetükben fennáll a szökés veszélye, illetve feltételezhető a bűncselekményük ismétlése is. A károk értéke az eddigi adatok szerint legalább 7 és 10 millió közötti összegre tehető. Az ügyészség szerint szinte példa nélkül álló, hogy ilyen klasszikus felépítésű bűnszervezetet sikerüljön felgöngyölíteni már a nyomozás idején. A hírügynökség értesülései szerint a szervezet szigorú hierarchiával, a feladatok precíz megosztásával, csaknem tökéletes csapatmunkában, üzletszerűen működött.