Feljelentette saját cégét a Fővárosi Főügyészségnél a HungaroControl (HC) egyik munkatársa, mert szerinte a HC vezetői a cég által fizetett repülőutak után járó törzsutaspontokat magáncélra gyűjtik – írja a Népszabadság.

Saját cége ellen tett feljelentést a HungaroControl (Magyar Légiforgalmi Szolgálat) egyik munkatársa, Metes György. A Magyar Légiforgalmi Szolgáltatók Szakszervezetének elnöke azt kifogásolja, hogy a HC alkalmazottai, de “főleg vezetői” a cég által fizetett repülőutak után járó törzsutaspontokat magáncélra gyűjtik. A HC közleményében az áll: “jelenlegi információink szerint a hivatalos utazásokhoz kapcsolt törzsutas-kedvezmények magáncélra történő felhasználása nem ütközik jogszabályi rendelkezésbe”. Ha azonban kormányzati szinten felmerül a szabályozás igénye, akkor megteszik a szükséges intézkedéseket.

A lap megkeresésére Gál J. Zoltán kormányszóvivő elmondta, a kormányzati szférában ezt a helyzetet már szabályozták, a joghézagra még a pár nappal ezelőtt távozott Kiss Elemér kancelláriaminiszter hívta fel a figyelmet. Kérte, intézkedjenek arról, hogy a bónuszpontokat csak állai célú utazásokra használják fel. A Malévnál öt (business class osztályú) brüsszeli jegy pontjaiért már el lehet repülni Athénba, Párizsba, vagy Rómába.