A rendőrség befejezte a nyomozást a közpénzügyi államtitkár által tett két feljelentés ügyében; a nyomozó hatóság hűtlen kezeléssel gyanúsítja Bártfai Bélát, az Orbán-kormány Miniszterelnöki Hivatalának (MeH) államtitkárát és Berkecz Jánosnét, a Millenáris Kht. volt igazgatóját.

Németh Lajos, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgató-helyettese pénteken az MTI-nek elmondta, hogy a két gyanúsított ügyében pénteken és jövő hétfőn lesz iratismertetés, amelyek után minden bizonnyal vádemelési javaslatot tesznek az ügyészségnek. Arról is tájékoztatott, hogy Sík Zoltán volt informatikai kormánybiztos esetében a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal folytatja a nyomozást, mert az ügyben érintett lehet egy parlamenti képviselő is. Több napilap pénteki információja szerint Papcsák Ferenc fideszes országgyűlési képviselőről van szó.

A rendőrség 400 millió forintos hűtlen kezeléssel gyanúsítja a lapinformációk szerint Sík Zoltánt, aki közbeszerzési pályázatok kiírása nélkül bízott meg ügyvédi irodákat és ügyvédeket, köztük Papcsák Ferencet, különböző munkákkal. Bártfai Bélát azzal gyanúsítják az említett információk szerint, hogy a szerződésben foglaltaknál több mint 30 millió forinttal nagyobb összeg kifizetését engedélyezte a kht. éléről közös megegyezéssel távozott Berkecz Jánosnénak. Berkecz Jánosnét, a Millenáris Kht volt vezetőjét több száz millió forintos hűtlen kezeléssel gyanúsítják. Berkecznét tavaly október elején a rendőrség két napra őrizetbe vette. Az ő ügyében is a MeH Keller László vezette közpénzügyi államtitkársága tett feljelentést a múlt évben.