Hat év börtönbüntetésre ítélték első fokon azt a görögkeleti papot, akit egyházi ingatlanok jogtalan eladásával vádolnak – jelenti a HavariaPress. A szentesi férfi és hat társa ellen kedden hozott első fokú ítéletet a Szegedi Városi Bíróság. A hét vádlottal szemben különösen nagy értékű kárt okozó csalás, valamint hűtlen kezelés és adócsalás a vád.

A vád szerint a görögkeleti pap – társai közreműködésével – úgy bocsájtott áruba egyházi ingatlanokat, hogy azokra jelzálogjogot is bejegyeztetett. Az ügyletek miatt így több vállalkozónak, pénzintézetnek és magának az államnak is komoly kára származott. Az elsőrendű vádlott görögkeleti papot 6 év börtönbüntetésre ítélték, emellett 6 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is. A másod- és harmadrendű vádlott egy évi, a negyedrendű vádlott másfél évi börtönbüntetést kapott. A három másik vádlottat fejenként 175 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a bíróság. Az ítélet még nem jogerős.