Több mint egymilliárdos kárt okozó piramisjáték miatt emeltek vádat a Hungaro Energen Rt. vezetői ellen – értesült a HavariaPress. Az ügy tárgyalása a Somogy Megyei Bíróságon indult meg.

A részvénytársaság volt vezetői ellen még 2000-ben indult a rendőri eljárás. A vád szerint a piramisjáték szervezői különféle módszerekkel vették rá az embereket, hogy lépjenek be a játékba, a belépési díj 390.000 forint volt. Az ügynek 89 gyanúsítottja volt, de vádat csak a cég négy hajdani igazgatója ellen emeltek. A bírák 13 gyanúsított esetében a vád elhalasztásáról határoztak, hatvanan megrovást kaptak, 12 emberrel szemben pedig megszüntették az eljárást. A cég német vezérigazgatóját a BRFK már korábbi bűncselekmények miatt kiutasította az országból, így ellene a távollétében emeltek vádat. A hírügynökség úgy tudja, hogy az ügyben a károsultak száma 3246. A piramisjátékkal elkövetett csalás összege így meghaladja az 1,26 milliárd forintot.