Az AOL könyvelési gyakorlatát vizsgáló tőzsdefelügyelet (SEC) most két reklámszerződést vizsgál, melyek a Bertelsmann médiabirodalommal kötettek.

Könnyen lehet, hogy a vizsgálat lezárultával az AOL-t korábbi mérlegeinek újabb módosítására kényszerítik. Az AOL anyacége, az AOLTW nyilvánosságra hozta, hogy a szabályozó testület szerint aggályos a Bertelsmann-szerződések megjelenítése a negyedéves mérlegekben, és az “előzetes szemrevétel” után vélhetően a tranzakciók eredményeit módosítani kell. A két szerződés értéke 125, illetve 275 millió dollár, ráadásul ezek voltak a vizsgálatba vont időszak legnagyobb értékű reklámszerződései. A tőzsdefelügyelet arra kíváncsi, hogy viszonyulnak egymáshoz a Bertelsmann 400 millió dollár értékű reklámvásárlása, és az a Bertelsmann fizetett összeg, amelyet az AOL az AOL Europe részvényeiért adott. A SEC úgy véli, hogy könyveléskor a reklámbevétel egy részéből le kellett volna vonni az AOL Europe vételárát.

A vizsgálatot végzőknek erős a gyanúja, hogy az AOL duplán könyvelt el bizonyos bevételeket azért, hogy a 2001-es AOL-Time Warner fúzió előtt feljebb tudja tornászni részvényeinek árfolyamát. Az AOLTW egyelőre úgy fogalmaz, hogy “még nem lehet megmondani a vizsgálat eredményét, de lehetséges, hogy a cég pénzügyi közleményeinek további módosítása válik szükségessé”. A cég eközben keményen küzd, hogy új szolgáltatásokkal visszaszerezze korábbi piaci részesedését, ezt szolgálja hétfőn elindított új AOL for Broadband szolgáltatása, amellyel a nagysebességű piacból készül területet elhódítani. A szolgáltatás bevezetését több millió dolláros reklámkampány előzte meg (“Welcome to the World Wide Wow”) – melynek sikeréhez, vélik az elemzők, arra is szükség lenne, hogy a “világméretű hűha” többször ne hangozzék el a könyvvizsgálók részéről.