A Somogy Megyei Bíróság néhány héttel ezelőtti jogerős döntése nyomán eddig több mint 200 ezer kismama nyújtott be jövedelempótlék-igénylést államháztartási hivatalokhoz, ám azok első fokon rendre elutasító határozatokat hoznak – írja a Népszabadság.

Egyelőre hiába folyamodnak a kismamák jövedelempótlék-igényükkel az államháztartási hivatalokhoz, azok első fokon elutasító határozatokat hoznak, mondván: nincs jogalapjuk a kérelmek teljesítéséhez. A Somogy Megyei Bíróság néhány héttel ezelőtti jogerős döntése nyomán eddig több mint 200 ezer kérelem érkezett. Megilleti-e a havi 6700 forintos “elmaradt” jövedelempótlék (és kamatai) azokat a kismamákat, akik – figyelemmel az elévülési időre is – 1998 tavasza és 2002. március 7. között gyesen voltak – ezt kell eldönteni azokban a legfelsőbb bírósági felülvizsgálati eljárásokban, amelyeket az Államháztartási Hivatal kezdeményezett.

A Somogy Megyei Bíróság a közelmúltban három kismamának több évre visszamenően havi 6700 forint, az ítélet szerint a gyes mellett is járó jövedelempótló támogatás megfizetését ítélte meg. Ezt az összeget annak idején az anyák az 1996-os jogszabályváltozásra hivatkozva nem kapták meg, lévén, hogy korábban felvették az ennél nagyobb összegű, akkor bevezetett új gyest. A pereskedő kismamák – és a bíróság – álláspontja szerint viszont 2002. március 7-ig érvényben volt az a rendelet, miszerint a gyesben részesülőket automatikusan havi 6700 forint jövedelempótlék illeti meg. A jogerős döntés ellen az államháztartási hivatal felülvizsgálati kérelmet nyújtott be.

A hivatal szerint azok, akik az új jogszabály hatálybalépésekor már gyesen voltak, választhattak, hogy továbbra is a régi szabályozás szerinti (egyébként kisebb), vagy már az új elbírálás alapján megállapított gyest kérik-e. Az ÁHT szerint azokat – így a perben érintett kismamákat -, akik az új jogszabályok adta lehetőséget választották, nem illeti meg a havi 6700 forint jövedelempótlék.