A múlt héten a szoftveróriás is keresettel élt a Lucent által a Gateway és a Dell ellen indított szabadalmi perben, miután felszólították, hogy lépjen, hiszen az érintett termékek az ő technológiáját használják.

A Lucent még tavaly júniusban perelte be a Gateway-t, mert állításai szerint egyes Microsoft technológiára épülő Gateway-termékek Lucent által birtokolt szabadalmakat sértenek. Később ugyanilyen vádakkal keresetet adott be a Dell ellen is. Októberben a per átkerült Virginiából Kaliforniába, ahol a bíró, Barry Moskowitz felszólította a Microsoftot, vagy lépjen be a perbe alperesként, vagy adjon be ellenkeresetet. Múlt hét kedden a Microsoft ellenkeresetet adott be, amelyben arra kérte a bíróságot, mondja ki érvénytelennek azt a 13 szabadalmat, amelyeket a Lucent magának vindikál (a szabadalmak az audio és videokódolástól kezdve a helyzetérzékelő elektronikus tollon át az érintőképernyős űrlapkitöltési technológiáig terjednek.) Ezeket a szabadalmakat, állítja a Microsoft, “nem érte sérelem, egy részük érvénytelen, más részük érvényesítése kivitelezhetetlen”. A Lucent szerdán az ellenkeresetre válaszul esküdtszéki tárgyalás elrendelését kérte.