Kedd este megérkezett a görög fővárosba Medgyessy Péter miniszterelnök és a magyar küldöttség. Az aláírási ceremóniára az ókori városállam piacterének, az Agórának egyik oszlopcsarnokában kerül sor. Athén városközpontjának a nagy részét lezárják, az aláírás napját a közalkalmazottak részére munkaszüneti nappá nyilvánították.

Magyarországról az aláíró Medgyessy Péter kormányfő és Kovács László külügyminiszteren kívül jelen lesznek Boross Péter, Horn Gyula és Orbán Viktor korábbi miniszterelnökök, illetve Mádl Ferenc hivatalban lévő és Göncz Árpád volt köztársasági elnök is. Helyszűke miatt kénytelen távol maradni Juhász Endre főtárgyaló, aki a kezdetektől, 1998 tavaszától irányította a csatlakozási tárgyalásokat.

A csatlakozási szerződések aláírása alkalmából csúcsértekezletet tartanak Athénban, majd csütörtökön európai konferenciára ülnek össze. A csúcsértekezleten részt vevő 25, illetve a konferenciára meghívott összesen 40 európai ország képviselői tanácskozni fognak az iraki háború utáni helyzetről és Európa jövőjéről is.