Az Egyesült Államok kormánya szerint nem sérti az alkotmányt az a törvény, amely alapján a lemezkiadók az internetes fájlcserehálózatok felhasználóinak felkutatását követelik a Verizon Communicationstól.

A bíróság határozata, bár nem okozott meglepetést, jelentős csapás a Verizon számára, amely megpróbálta megvédeni előfizetőit a lemezkiadók haragja elől. “Úgy gondoltuk, felismerik azokat a fontos személyességi jogi és biztonsági problémákat, amelyek a szerzői jogi kérdésekkel szemben állnak” – mondta Sarah Deutsch, a Verizon Communications elnökhelyettese. A Verizon tavaly szeptember óta áll perben a lemezkiadókkal, amelyek azt követelik a társaságtól, hogy nyújtson segítséget a lemezeladásokat csökkentő illegális online zeneterjesztés megfékezésére.

Az Amerikai Lemezkiadók Szövetsége (RIAA) úgy véli, a Verizont a törvény kötelezi a szerzői jogok védelmére. A szolgáltató elmondása szerint hajlandó segíteni, de csak a társaság szerverein tárolt tartalmakért felel, a felhasználók saját számítógépei között “utazó” fájlokért nem. A körzeti bíróság januárban a lemezkiadóknak adott igazat, de a Verizon megfellebbezte az ítéletet, a jogerős ítéletig pedig nem kötelezhető a társaság a nagyszabású fájlcserét folytató felhasználók személyes adatainak kiadására. A Verizon szerint a lemezkiadók támpontjául szolgáló 1998-as Digital Millennium Copyright Act (DCMA) törvény megsérti az amerikai alkotmányt.

Az amerikai igazságügyi minisztérium (U.S. Department of Justice) azonban nem adott igazat a társaságnak. Az igazságügyi minisztérium szerint a DCMA törvény azért nem sérti az alkotmányt, mert csak a jogsértőket célozza. A minisztériumnak egyébként minden olyan jogi esetben állást kell foglalnia, amelyben alkotmánysértés gyanúja merül fel. “A Verizon állhatatos erőfeszítése, hogy megvédje a fájlcserehálózatokat használó tolvajokat, nem lehet sikeres” – mondta Matt Oppenheimer, a RIAA jogi ügyekkel foglalkozó elnökhelyettese. A Verizon mindenesetre szeretné elérni, hogy az efféle vizsgálatok esetén csak bírói határozattal legyenek kiadhatók a gyanúsítottak személyes adatai. A társaság szerint ellenkező esetben bármely szerzői jogtulajdonos, vagy bárki, aki annak állítja magát, könnyedén megszerezhetné a személyes adatokat.