A hollywoodi filmstúdiók számára óriási jelentősége lehet annak a pernek, amely meghatározhatja, hogy a jövőben sikerülhet-e érvényesíteni a társaságok szerzői jogait a filmkalózokkal szemben.

A kaliforniai bíróság pénteken hallgatja meg a feleket a 321 Studios szoftverfejlesztő ügyében. A 321 Studios azt állítja, DVD filmek másolását lehetővé tévő szoftvere nem sérti az 1998-as Digital Millennium Copyright Act (DCMA) törvényt, mert az a felhasználók számára teszi lehetővé a biztonsági másolatok készítését saját lemezeikről, nem pedig a digitális kalózmásolást támogatja. A társaság szerint a felhasználóknak 30 dollárjába is kerülhet, ha DVD lemezük megsérül vagy elvész. A per jogi szakértők szerint a DCMA törvény újabb erőpróbája lehet. A kiadók szerint a 321 Studios szoftvere megsérti a DCMA törvényt, mert lehetővé teszi a DVD lemezek másolásvédelmének feltörését, illetve megkerülését. A szoftverfejlesztő azonban azzal védekezik, hogy a DCMA lehetővé teszi a másolásvédelmek megkerülését saját biztonsági másolat készítése céljából.

“Ez egy igen érdekes per. Az első kérdés az, hogy mit is jelent a DCMA egész pontosan. A másolásvédelmek minden nemű megkerülését tiltja a törvény, vagy csak azokban az esetekben, amelyekben a cél szerzői jogok megsértése, illetve az illegális másolás” – mondta Daralyn Durie, a 321 Studios ügyvédje. Durie szerint számos olyan eset létezik, amikor a DVD lemezek másolása nem számít törvénysértésnek, a társaság DVD Copy Plus és DVD X Copy szoftverei pedig pont ezen felhasználást célozzák. Russell Frackman, a Motion Picture Association of America (MPAA) szövetség ügyvédje azonban úgy véli, a 321 Studios esetében semmilyen jogszerű felhasználásról nincs szó, mivel a társaság szoftvere a DVD videolemezek másolásvédelmének feltörését, illetve a DVD lemezek illegális másolását szolgálja.