A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárás keretében hozott szerdai döntése szerint jogsértő volt a fővárosban parkolási díjat nem fizető autósok adatainak kezelése.

Az LB ezzel részben hatályon kívül helyezte, részben pedig megváltoztatta a Fővárosi Bíróság 2002. július 11-i másodfokú jogerős ítéletét, ami szerint nem volt jogsértő az adatkezelés.

Az LB szerdai határozata szerint a Magyar Autóklub, mint felperes kérésére beadott felülvizsgálati kérelme szerint elindított eljárásban hozott határozata kimondja: a Belügyminisztérium adathivatala jogellenesen kezelte, illetve továbbította a parkolási díjat nem fizető autósok személyi adatait a Centrum Parkoló, illetve az Euro-Inford Adatkezelő Kft.-nek.

Ugyanakkor az LB a jogsértő adatkezeléstől való további eltiltást nem találta jogosnak. Erre az adott alapot, hogy 2003 márciusában hatályba lépett a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény, amely már lehetővé tette a nem fizető autósok különböző forrásoktól beszerezhető adatainak összevonását.

Az LB határozata kimondta azt is, hogy indokolt volt az autóklub felülvizsgálati kérelem, mivel a polgári törvénykönyv szerint a személyes adatok csak akkor továbbíthatók, ha ahhoz az illető hozzájárult, vagy a törvény megengedi.

Kovács Kázmér a MAK jogi képviselője az MTI-nek elmondta: az LB döntése azt is jelentheti, hogy azok a nem fizető autósok, akiknek korábban a BM jogosulatlanul kiadta adatait kártérítési pert indíthatnak.

Kovács Kázmér utalt arra, hogy néhány nappal ezelőtt az egyik fővárosi parkolási társaság jogerősen egymillió forint beszedésére vált jogosulttá egy nem fizető autóssal szemben, ám a szerdai LB-határozat szerint az is jogalap nélküli volt.

Szilágyi Anna, a Centrum Parkoló Kft. jogi képviselője szerint a 2003 márciusi közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény arra is lehetőséget ad, hogy öt évre visszamenőleg a parkolási díjat nem fizető autósok adatait lekérjék, és behajtsák.

Erre reagálva Kovács Kázmér, a MAK jogi képviselője kiemelte, hogy az említett törvényt visszamenőleges hatállyal alkalmazni nem lehet csak a 2003 március utáni esetekre.

A problémát az okozta, hogy a járművek tulajdonosait sokáig nem tudták azonosítani a rendszám alapján, ezért a parkolási cégek nem tudták behajtani pénzüket. A Centrum Parkolási Kft. ezt megelégelte, és megbízta az Euro-Inford Kft. adatkezelő céget, hogy a belügyminisztériumtól tudja meg a megbírságolt autósok adatait és hajtsa be a követelést. A MAK szerint ez az eljárás törvénytelen volt, ezért mindhárom érintett céget beperelték.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2002. március 1-jén meghozott elsőfokú ítéletében nem találta jogsértőnek a fővárosban parkolási díjat nem fizető autósok adatainak kezelését. A döntés ellen a Magyar Autóklub a Fővárosi Bírósághoz fordult fellebbezéssel, amely 2002. július 11-én jogerős ítéletében helyben hagyta az elsőfokú bíróság döntését. A MAK ezen ítélet jogalapjának megtámadására nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bírósághoz.