A hágai Nemzetközi Törvényszék hétfőn bejelentette, hogy hivatalosan vádat emelt Jovica Stanisic és Franko Simatovic volt szerb állambiztonsági vezetők ellen Boszniában és Horvátországban 1991 és 1995 között elkövetett háborús bűncselekmények miatt.

Jim Landale, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bünöket vizsgáló ENSZ-törvényszék szóvivője Hágában újságíróknak elmondta: a törvényszék mindkét férfi ellen öt vádpontot hozott fel muzulmán és horvát nemzetiségű személyek meggyilkolása és deportálása, a nemzetközi hadijog előírásainak és a háborús szokásoknak a megsértése miatt. A hágai ügyészek szerint Stanisic általános felelősséggel tartozik a két háborús övezetben tevékenykedett félkatonai egységek működéséért is.

Stanisicot, a szerb titkosszolgálat egykori vezetőjét és Simatovicot, a titkosszolgálat rendőri elitegységének volt parancsnokát jelenleg Belgrádban őrizetben tartják Zoran Djindjic szerb kormányfő március 12-i meggyilkolásával összefüggésben. Goran Svilanovic szerbia-montenegrói külügyminiszter az AP hírügynökség szerint hétfőn elmondta: várakozása szerint a vádirat kedden érkezik meg Belgrádba, ahol a hatóságok lefolytatják a kiadatási eljárást, s a két vádlottat legkésőbb három héten belül Hágába szállíthatják.

Stanisic, Slobodan Milosevic volt jugoszláv és szerb elnök egyik legközelibb munkatársa, 1988-tól vezette a szerb állambiztonsági szolgálatot, amelyről olyan képet alakított ki hazájában, hogy az a szerb érdekeket védelmező terrorelhárító szolgálat. Stanisicot 1998-ban mentették fel a szerb titkosszolgálat éléről, miután ellentétbe került Miloseviccsel a koszovói szerb-albán konfliktus kezelését és a Nyugattal fenntartandó viszonyt illetően. Simatovic a 90-es évek közepén a szerb titkosszolgálat Vörös Sapkások néven ismert rendőri elitegységének volt a parancsnoka és egészen Milosevic 2000-ben bekövetkezett bukásáig szolgálati viszonyban maradt. A szerb hatóságok a közelmúltban Djindjic meggyilkolásával és számos más bűncselekmény elkövetésével is összefüggésbe hozták az azóta feloszlatott alakulatot.