Az MSZP szerint az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló, kórháztörvényként ismertté vált előterjesztés nem ellentétes a szociáldemokrata elvekkel és az európai uniós gyakorlattal, illetve megfelel az alkotmánynak.

Vojnik Mária, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten úgy fogalmazott, a jogszabálynak az a célja, hogy egy szabályozott egészségügyi piacon a betegek kerüljenek előtérbe.

Az MSZP-s képviselő emellett elemi érdeknek nevezte az egészségügyi dolgozók biztonságát, valamint a kényszerprivatizáció megszűnését.

Kitért arra, hogy a törvényjavaslat elfogadásához meg kell szerezni az egészségügyi dolgozók támogatását.

Vojnik Mária szavai szerint nem csak állami közintézmények lehetnek egészségügyi szolgáltatók. Hangsúlyozta: azok az önkormányzati egészségügyi szolgáltatók, amelyek beruházásaikhoz címzett vagy céltámogatásban részesültek, annak elnyerése után nem veszíthetik el többségi tulajdonukat.

Az MSZP képviselője ehhez kapcsolódva elmondta, a fővárosi önkormányzatok közül eddig hat, a megyei kórházak mindegyike, a megyei jogú városok tulajdonában lévő intézmények közül hét, a városi kórházakból pedig közel harminc olyan intézmény van, amely e tízéves korlátozás alá esik.

A sajtótájékoztatón Vojnik Mária emlékeztetett arra, hogy a kórházszövetség nem utasította el az egészségügyi szolgáltatókról és az egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló törvényjavaslatot, hanem annak megvalósításával vitatkozik.

Az MDF-nek arra a felvetésére, hogy módosítani szeretné a társadalombiztosítás pénzügyi alapjairól szóló törvényt oly módon, hogy felügyelőbizottságok ellenőrizzék az egészségbiztosítási és a nyugdíjbiztosítási alapot, a szocialista képviselő úgy reagált, egyetért azzal, hogy a társadalombiztosításban a közpénzek felhasználása mindenki számára nyilvános és átlátható legyen.