Az EU-hoz jövőre csatlakozó országokból érkezett képviselők jelenléte az Európai Parlamentben (EP) a politikai integráció eleme – állapította meg a szervezet elnöke abból az alkalomból, hogy hétfőtől első ízben vesznek részt a majdani tagországok képviselői a testület strasbourgi plenáris ülésén.

Az EP munkájába egyelőre megfigyelőként bekapcsolódó képviselőket üdvözölve Pat Cox kijelentette: a közös munka hasznos tanulási lehetőséget is jelent a meghívottaknak. Egyben rámutatott arra, milyen fontos szerepet játszottak a politikai csoportok vezetői, valamint az EP elnöksége a csatlakozó országok képviselőinek a meghívásában. Külön is üdvözölte az EU-csatlakozásról az utóbbi hetekben tartott eredményes népszavazásokat, köztük a hét végén rendezett litvániai referendumot.

A 2004-ben taggá váló tíz ország képviselői a csatlakozási szerződés április 16-i aláírása óta vehetnek részt “aktív megfigyelőként” az uniós intézmények munkájában. Az Európai Parlamentbe összesen 162 képviselőt küldhettek, Magyarország 24 fővel lesz jelen a testületben. Közülük Czinege Imre, Fazakas Szabolcs, Gurmai Zita, Tabajdi Csaba, Vári Gyula és Vastagh Pál (MSZP), Bagó Zoltán, Balla Mihály, Gruber Attila, Gyürk András, Manninger Jenő, Németh Zsolt, Õry Csaba, Surján László (Fidesz), Ékes József és Balsai István (MDF), valamint Eörsi Mátyás és Szent-Iványi István (SZDSZ) vesz részt hétfőtől a strasbourgi plenáris ülésen.

Pat Cox közölte, hogy a bizottságok szintjén elsősorban a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a mezőgazdasági és a regionális politika alakításában számít a csatlakozó országok képviselőinek a munkájára, mert számukra is ezek a legfontosabb területek.

Az elnök üdvözlő szavaira válaszolva Tabajdi Csaba megállapította: a következő egy évben a jelenlegi és a majdani tagországok képviselői kölcsönösen megismerhetik egymás érdekeit, nemzeti törekvéseit és értékrendjét. Magyarország számára ez az egy év kiváló felkészülési alkalom lesz ahhoz, hogy 2004. május 1-e után teljes jogú tagországként érvényesítse nemzeti érdekeit. A sikeres magyar lobby kiépítése az Európai Parlamentben elengedhetetlen feltétele a magyar nemzeti érdekek képviseletének – mondta a képviselő.

Az EP-ben az aktív megfigyelői státus azt jelenti, hogy a majdani tagországok képviselői részt vehetnek a plenáris üléseken és a politikai csoportok tanácskozásain, valamint bekapcsolódhatnak a parlamenti bizottságok munkájába. Hozzászólási joguk azonban csak a csoportok és a bizottságok ülésein van, a plenáris üléseken a teljes jogú taggá válásig nincs.

Hétfőn a plenáris ülés kezdete előtt az Európai Szocialisták Pártjának (PES) parlamenti csoportjában Klaus Ha:nsch német képviselő előadást tartott az Európa jövőjével foglalkozó konvent munkájáról. Ülésezett az Európai Néppárt (EPP), valamint az Európai Liberális Demokrata és Reform párt (ELDR) parlamenti csoportja is. Szent-Iványi István, a liberálisok csoportjának egyik magyar tagja elmondta, hogy ennek a frakciónak a magyar képviselők már teljes jogú tagjai, mivel nemcsak a vitákban vehetnek részt, de a legfontosabb kérdésekben szavazhatnak is.