A Centrum Kft. szerint hamisítvány az e-mailben terjedő belső utasítás

Idén már a második kétes eredetű belső utasítás kezdett el terjedni az Interneten, melynek tartalma alapján – amennyiben a dokumentum valódinak bizonyulna – a Centrum Parkoló Rendszer Kft. komoly felelősségrevonás elé nézhetne. A cég 2000. óta foglalkozik a fővárosban közterületi parkoltatással.

A cég honlapján olvasható közlemény szerint:
“Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy újabb hamis belső utasítás terjed az Interneten, melyben Wágner Gyula, a Centrum Parkoló Kft.megbízásásból, a pótdíjazási módszerünkről valótlan dolgokat közöl. A hamis belső utasítás kelte : Budapest, 2002. május 16.

A Centrum Parkoló Rendszer Kft. tájékoztatásul közli, hogy a társaságnál senki sem dolgozik Wágner Gyula néven, ilyen tartalmú belső utasítást senki sem írt, illetve a vállalati belső utasítás formátuma is különbözik a hamisítványétól. Cégünk megtette a szükséges intézkedéseket az ügyben.”

Az is a cég mellett szól, hogy a dokumentum csak az Interneten jelent meg, mint az “eredeti” digitalizált változata és semmilyen további információ sem a készítőről, sem az eredeti forrásról nem áll rendelkezésre.

A cégnek a múltban már voltak jogi vitái az autósok adatainak jogszerű kezelésével kapcsolatban, melyek hol pro, hol kontra dőltek el, ezért egy anonim haragos tevékenysége könnyen elképzelhető.