A közigazgatási reform jelentőségével, a közigazgatási szolgáltatások korszerűsítésével, valamint a régiók, a kistérségek és a területfejlesztés viszonyával foglalkozott az a konferencia, amelyet kormánytagok részvételével rendeztek pénteken Budapesten.

Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt (MeH) vezető miniszter előadásában a közigazgatási reformmal foglalkozó, a kabinet tagjaiból álló koordinációs bizottság fő feladataként az eddig végzett munka áttekintését, összegzését és az ez alapján történő javaslattételt jelölte meg.

A miniszter elmondta: a bizottság munkáját tudományos tanácsadó testület, valamint egy operatív bizottság segíti.

A kancelláriaminiszter nagyon fontosnak nevezte, hogy a közigazgatás korszerűsítési folyamatában érvényesüljön egyfajta társadalmi kontroll, visszaigazolás.

Szavai szerint a Magyarország sikere az Európai Unióban azon is múlik, hogy mennyire lesz hatékony a közigazgatás.

Lamperth Mónika belügyminiszter a regionális intézményrendszer kialakításáról szólva úgy fogalmazott: a megyék helyett létrejövő regionális, választott önkormányzatok létrehozásának célja a decentralizáció. Mint hozzátette, a 2007-től így kialakuló régióknak versenyképeseknek kell lenniük.

A belügyi tárca vezetője a kistérségek létrehozását pedig azzal indokolta, hogy a települési önkormányzatok erejét meghaladó feladatok megoldásában kell segíteniük.

A miniszter úgy vélte, mintegy 160-180 újjáalakuló kistérség jön majd létre.

Kiemelte: a 2004-es költségvetésben a kistérségi feladatellátáshoz többletforrásokat kell biztosítani.

Lamperth Mónika az önkormányzati finanszírozás reformjáról szólva hangoztatta: meg kell teremteni az összhangot a feladat-ellátási kötelezettség és a finanszírozás között.

Nagy Sándor, a MeH területfejlesztésért felelős politikai államtitkára olyan régiók létrehozását tűzte ki célul, melyek 2007-től önállóan képesek pályázni az európai uniós támogatásokra.

A kistérségi területfejlesztési tanácsok összetételével kapcsolatosan kiemelte, azokban a vállalkozók és a civil szféra képviselőinek is helyet kell kapniuk.

Ágh Attila politológus hangsúlyozta, a közigazgatás reformjának megvalósításához négypárti tárgyalásokra, a pártok közötti egyetértésre, és az ellenzék szerepvállalására is szükség van.