A keménydrog-fogyasztás büntethetőségének megszüntetését javasolta a Scotland Yard egyik legmagasabb rangú rendőrtisztje; szerinte a megoldás nem a fogyasztók üldözése, hanem a “felszámolhatatlan” kábítószer-kereskedelem biztonságának állami garantálása lenne. A javaslat botrányt kavart konzervatív körökben.

A London nyugati részén lévő Hammersmith és Fulham kerület rendőrfőnöke az egyik kerületi újságnak adott nyilatkozatában azt mondta: mivel az állam képtelen kordában tartani a bűnözők irányította kábítószer-kereskedelmet, át kellene vennie annak ellenőrzését. Anthony Wills főfelügyelő szerint a kábítószerpiacot ki kell venni a bűnözők kezéből, és nagyon szigorú állami előírásokkal kell körülbástyázni a kábítószerek termelését és terjesztését. Közölte: ő sem híve a kábítószer-fogyasztásnak, de “ha az emberek mindenképp ragaszkodnak ehhez, azt szeretném, hogy biztonságban, ellenőrzött körülmények között tegyék”.

Wills főfelügyelő szerint a drákói szigorúságú kábítószer ellenes törvények eddig minden esetben kudarcot vallottak. Szavai szerint vannak országok, ahol lefejezik a kábítószer-terjesztőket, de ez sem állja útját a kereskedésnek. A rendőrtiszt azt mondta, hogy a kábítószer az élet része, és a világ jelenlegi állása szerint kiirthatatlan. A legfőbb aggály forrása szerinte az, hogy a mostani ellenőrizhetetlen körülmények között gyerekek is hozzájutnak a drogokhoz, mert “vannak olyan állatok, akik nekik is bármit eladnak a profit reményében”. Wills szerint meg kell akadályozni, hogy “ezek a szörnyetegek” vagyonokat keressenek mások nyomorán. Hozzátette: a kannabiszfélék fogyasztásának rendőri üldözése puszta időpocsékolás, mert ezeknek a kábítószerfajtáknak nincs nagyobb hatásuk, mint az alkoholnak.

Wills nézetei komoly felháborodást keltettek brit konzervatív politikusok körében. Ann Widdecombe, a tory árnyékkormány egykori belügyminiszter-jelöltje a The Sunday Telegraph konzervatív vasárnapi lapnak azt mondta: ha a fiatalok egy magas rangú rendőrtől hallanak ilyesmit, “az a benyomásuk támad, hogy a kábítószer-fogyasztás rendben lévő dolog, pedig nem az”. Widdecombe szerint a kemény drogok életeket oltanak ki, és a kannabiszfélékről is tudományosan bebizonyították, hogy károsak az egészségre. David Blunkett, a baloldali brit kormány belügyminisztere már korábban bejelentette, hogy a könnyű drogok birtoklása a tervek szerint a jövőben nem lesz büntetendő cselekmény. Wills főfelügyelő nyilatkozatára azonban a brit belügyminisztérium a tekintélyes vasárnapi lap kérdésére azzal reagált, hogy a tilalom alá eső kábítószerek használata a jövőben is illegális marad.