Az egri kórház igazgatója figyelmeztetésben részesített egy orvost és egy ápolónőt, mert nem az intézmény álláspontjának megfelelően nyilatkoztak a sajtónak; a közvetlen felettesüket is elmarasztalták.

Lajos Zoltán, a Heves Megyei Markhot Ferenc Kórház sajtószóvivője pénteken az MTI-nek elmondta: a figyelmeztetés nem minősül fegyelmi büntetésnek, nem szerepel majd a dolgozók személyi anyagában, s anyagi következményekkel sem jár.

Közlése szerint az az ápolónő és az az orvos kapott figyelmeztetést, akik nyilatkoztak a különböző televíziós csatornáknak.

A kórház vezetése kifogásolta egy rejtett kamerás felvételen látható nyilatkozat tartalmát.

Ezen egy ápolónő – a kórház vezetése szerint – nem a tényeknek megfelelően fogalmazott, amikor egy kismama kérdésére azt válaszolta, hogy “van kijelölt kórtermünk az ő számukra”. Ez a kijelentés a szövegösszefüggésből úgy volt érthető, hogy egy, a roma kismamák számára kijelölt kórteremről van szó.

Egy orvost pedig azért marasztaltak el, mert nyilatkozatában magánvéleményként közölte, hogy szerinte a roma nők jobban érzik magukat egymás között.

Figyelmeztetést kapott az orvos és az ápolónő közvetlen felettese is a beosztottai nyilatkozata miatt.

Az elmúlt héten több sajtóhír és tudósítás látott napvilágot, amelyek szerint az egri kórház szülészeti osztályán elkülönítik a roma kismamákat.

Az egyik országos napilapban pedig egy név nélkül nyilatkozó roma asszony azt állította, hogy tudta és beleegyezése nélkül elkötötték a petevezetékét.

Ezt követően indított az üggyel kapcsolatban vizsgálatot a kórház főigazgatója és a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.

Kaltenbach Jenő a Nemzeti és Etnikai Jogvédő Irodától érkezett beadvány alapján vizsgálja, hogy ért-e hátrányos megkülönböztetés az intézményben roma nőket.

A kórház sajtószóvivője szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az egri kórház igazgatója által elrendelt belső vizsgálat eredménye szerint semmilyen diszkriminatív megkülönböztetést nem alkalmaztak az intézmény szülészeti osztályán a roma kismamákkal szemben, s a főigazgató az intézmény jó hírnevének visszaállítása és megőrzése érdekében helyreigazítást kezdeményezett a valótlannak bizonyult állításokat közreadó médiumoknál. Egyúttal a betegeket, valamint a kórház dolgozóit ért súlyos jogsérelem miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon.