Fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokú ítélete, amely szerint Jánosi György volt gyermek-, ifjúsági és sportminiszter megsértette Bodor András korábbi közigazgatási és Szabó László volt helyettes államtitkár személyiségi jogait.

Erről a két volt államtitkár tájékoztatta szombaton az MTI-t, jelezve: a bíróság arra kötelezte Jánosi Györgyöt, hogy magánlevélben kérjen elnézést a felperesektől, amit a volt miniszter a pénteki napon megtett.

A közlemény szerint a bíróság első fokon kimondta: Jánosi György megsértette Bodor András és Szabó László személyiségi jogait, amikor azt állította, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium volt vezetői 30 ezer kilométer megtételéhez elegendő benzinszámlát kívántak elszámoltatni 2002 nyarán a tárcával.

Bodor András és Szabó László 2002 novemberében benyújtott keresetükben azt kérték a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól, hogy tiltsa el Jánosi Györgyöt a további jogsértésektől, és kötelezze elégtétel adására a nyilvánosság előtt, valamint személyenként százezer forint kártérítés megfizetését is kérelmezték.