A szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a marihuána kevésbé rombolja az emberi szervezet, mint az alkohol vagy a cigaretta

Enyhébben kellene a cseh törvényi szabályozásnak megítélnie az úgynevezett könnyű drogok fogyasztását – véli a cseh kormány mellett működő, a kábítószerrel kapcsolatos hivatalos politikát egyeztető tanács.

A testület kidolgozta a kábítószer-fogyasztás szabályozásával foglalkozó törvény módosítását, amely lehetővé tenné, hogy a jövőben a könnyű drogok fogyasztását kevésbé szigorúan ítéljék meg, mint a kemény drog élvezetét. A jelenlegi szabályozás szerint például tíz darabnál kevesebb marihuánás cigarettát tarthat magánál egy cseh állampolgár büntetés veszélye nélkül, s ezt a határt a tanács megemelné.

“Azt szeretnénk, ha a büntetlenség az eddigi tíz cigarettáról 250 cigarettára emelkedne – nyilatkozta Petr Mares kormányfőhelyettes a tanács elnöke. A testület törvénymódosító javaslata az 1999-ben elfogadott szigorításra reagál.

A kormány mellett működő drogtanács most arra az álláspontra helyezkedett, hogy általában mindenfajta kábítószer fogyasztását károsnak és veszélyesnek kell tekinteni. Ugyanakkor egyes szakértői elemzések azt bizonyítják, hogy a marihuána kevésbé rombolja az emberi szervezet, mint az alkohol vagy a cigaretta, amelyek fogyasztása nem ütközik a törvénybe. Ennek alapján a marihuána fogyasztást is enyhébben kellene megítélni – véli a tanács.

A tanács azt állítja: az általa javasolt törvénymódosítás célja, hogy elkülönítse egymástól a könnyű és a kemény drogokat. A könnyű drogok, különösen a marihuána fogyasztása igen eléterjedt a cseh fiatalság körében.