Elkészült az elektronikus hírközlésről szóló törvény tervezete, amelynek legfőbb célja, hogy lebontsa a valódi távközlési versenyt akadályozó gátakat – közölte Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón

A törvénytervezetet kedden átadják az érintett szolgáltatóknak, illetve szakmai és egyéb szervezeteknek. Július elején elkészítik azt az új anyagot, amelyben már szerepelnek a szolgáltatók és szakmai szervezetek javaslatai is, ezt követően augusztusban a kormány, szeptemberben pedig a parlament tárgyal majd a jogszabályról. A minisztérium a szolgáltatóknak, illetve az illetékes szervezeteknek kedden átadja a törvénytervezethez kapcsolódó tizenegy legfontosabb végrehajtási rendelet szövegét is.
Kovács Kálmán hangsúlyozta, hogy a törvénytervezet a fogyasztót helyezi a középpontba, és ennek alapján alakítja a szabályozást. Szerinte a tervezet olyan távközlési és internetes konstrukció kialakítását támogatja, amelyek között választhat a fogyasztó. Az elektronikus hírközlésről szóló törvény tervezete megteremti a fogyasztóvédelem intézményi alapját, s célja az is, hogy az internet mindenkihez eljusson Magyarországon. A leendő törvény serkenti a távközlési és internetes cégek innovációját is.
Kovács Kálmán úgy vélte, hogy a január elsején hatályba lépő törvény hatására Magyarországon is az európai normáknak megfelelő szintre csökkennek az összekapcsolási tarifák.
A törvénytervezet a minisztérium honlapjáról is letötlhető (pdf): http://www.ihm.hu/eht.pdf