Egy ügyvédet is gyanúsít a rendőrség abban az ügyben, melynek tettesei mintegy másfél kilométernyi sínt loptak el és tettek pénzzé hamis szerződéssel Szegeden – tudta meg a HavariaPress.

A szerződésben vevőként szereplő férfit a rendőrök őrizetbe vették. Õt azzal gyanúsítják, hogy az ügyvéd ellenjegyzésével május 5-én hamis adásvételi szerződést készített a szőregi iparvágány sínjének megvételéről. A nyomozók már kihallgatták a szerződés szerinti eladót, egy kft. ügyvezető igazgatóját is, aki azonban mit sem tudott az egészről.

A vizsgálat mindazonáltal kiderítette, hogy az eladóként feltüntetett férfi kocsiját május elején ellopták, a benne lévő cégiratokkal együtt. A károsult az eltűnt kocsit csak 10 nappal később kapta vissza, a hamis szerződés viszont éppen ebben az időben keletkezett. A “vevő” ugyanakkor azt állította, hogy szabályszerűen kifizetett négymillió forintot a sínekért, ezért érthetetlennek tartja, hogy azokhoz még mindig nem jutott hozzá. A síneket egyébként időközben beolvasztották, a nyomozók azonban egy építőipari cég telephelyén megtalálták a sínek alapját képező kőzúzalék egy részét. A rendőrség a “vevő” és ügyvédje ellen lopás és magánokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt indított eljárást. Az őrizetbe vett “vevővel” ellentétben az ügyvéd szabadlábon védekezhet.