Holnaptól kezdődik meg a nyolcnapos rendkívüli ülésszak. Az Országgyűlés ugyanis lemaradt a törvényhozásban, az első félévre tervezett törvényeknek csak 80 százalékát fogadták el.

A Parlament elnöke azt mondja: a minőségi jogalkotáshoz idő kell. Az ellenzék viszont úgy látja, azért vannak késésben, mert a kormány a törvényelőkészítés helyett inkább kampány céljaival foglalkozott.

2003 tavaszán 51 törvény született, közülük 9 nemzetközi egyezmény. Az eredetileg 48 javaslat került volna a Ház elé, ám több fontos jogszabályt még be sem nyújtottak a tárcák. Így a magánnyugdíjpénztári garanciarendszerről szólót, a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló törvény módosítását. Hiányzik a fegyvertörvény, a közbeszerzési illetve polgári szolgálatról szóló javaslat, ahogy nincs a képviselők asztalán az ügyvédi és az esélyegyenlőségi javaslat sem. Az országgyűlés elnöke azt mondja: a jó törvényhez idő kell.

“Mondhatom azt, hogy teljesíthettük volna 100 százalékot is, viszont fél év múlva lehet, hogy kiderült volna: selejt, mert végrehajthatatlan. Én azt gondolom, legyen minőségi, végrehajtható és mindannyiunk egyetértésével találkozzon” -mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke.

Csak a héten kezdik tárgyalni a képviselők az uniós képviselőválasztás szabályait és az agrárjavaslatokat. Holnap elfogadja a Ház a felsőoktatási, a hitelintézeti és tőkepiaci valamint a gázellátásról szóló új szabályokat, amelyek az uniós gázárakra való áttérést 6-8 évvel tolják ki. Az állam a lakossági fogyasztást támogató kompenzációs alapot hoz létre, amiből támogatást ad majd a megemelt gázárhoz.