Valószínű, hogy az ORFK-n belül országos hatáskörű szervezetet hoznak létre az ingatlancsalások felderítésére a fővárosban működő Kaptár csoporthoz hasonlóan

Békés demonstrációt tartott szombaton délután a Kossuth téren a lakásmaffia áldozatait tömörítő Sors-Társak Egyesület, amelynek nevében petíciót adtak át a Belügyminisztérium képviselőjének.

Török-Szabó Erzsébet, az egyesület elnöke beszédében úgy fogalmazott: eddig eredmény nélkül harcoltak igazukért és úgy látják, “az idő múlásával az elkövetők védelme erősödik, a sértetteké gyengül”.

Devánszkiné Molnár Katalin, az Országgyűlés úgynevezett lakásmaffia-tevékenységet feltáró albizottságának elnöke a demonstráción elmondta: meggyőződése, hogy a Pénzügyminisztérium megtalálja a módját, hogy az ingatlancsalások áldozatai megkapják a szükséges támogatást. Hozzátette: a Belügyminisztérium az albizottság javaslatára tervezi, hogy az Országos Rendőr-főkapitányságon országos hatáskörű szervezetet hoznak létre az ingatlancsalások felderítésére a fővárosban működő Kaptár csoporthoz hasonlóan.

Az egyesület szerint az állam nem képes eleget tenni a jogbiztonság alkotmányos kötelezettségének, ezért kártérítéssel tartozik a sértetteknek.

A demonstrálók Hegedűs Andrásnak, a Belügyminisztérium bűnmegelőzési helyettes államtitkárának átadott petíciójukban azt kérik: az állam hozzon létre egy alapot a sértettek kártalanítására, ennek nagysága pedig egyezzen meg az egészségüket tudatosan károsítók részére elkülönített összeggel. Kérik továbbá, teremtsék meg a jogi lehetőségét annak, hogy a tulajdonos titkosíthassa a Földhivatalban az ingatlanára vonatkozó adatokat, és a Legfelsőbb Bíróság hozzon jogegységi döntést az ingatlancsalások ügyében.

Hegedűs András véleménye szerint szükséges a múltban történt esetek tisztázása, a további visszaélések megelőzése és a már károsultak helyzetének áttekintése. Hangoztatta: csak akkor lehet hatékony a fellépés az ingatlancsalások ellen, ha nemcsak a belügyi tárca tekinti sajátjának a kérdést.

A demonstrálók ezt követően jogbiztonságot, politika és korrupciómentes igazságszolgáltatást követelő tábláikkal a Hősök terére vonultak.