A polgári perrendtartás július 1-jén hatályba lépő módosítása lehetővé teszi, hogy az elhúzódó eljárások miatt bepereljék a felek a bíróságot.

A törvény szerint kártérítés illeti meg azt a peres felet, akinek sérülnek a jogai a hosszan elhúzódó ügy miatt. A jogszabály kimondja, hogy ez esetben sérül a félnek a per tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való joga. Ilyenkor a felettes bíróság soron kívül jár el, amely azonban egyedül a gyorsításra adhat utasítást, a pert érdemben nem befolyásolhatja.

Ez a kötelezettségvállalás nem annyira az EU-elvárásokból, inkább a strasbourgi bíráskodás tanúságaiból fakad – mondta Bárándy Péter igazságügyi miniszter hétfői sajtótájákoztatóján. A törvény ugyanakkor nem mondja ki, mi számít ésszerű határidőnek. A miniszter szerint várhatóan kifogásolható lesz, ha például a per fő tárgya tekintetében nem halad előre az eljárás szakértői mulasztás, gyakori átszignálás vagy tanúk elmaradása miatt.