Bűncselekmény hiányában az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) megszüntette az eljárást Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) volt elnök-vezérigazgatója ellen – nyilatkozta kedd este Futó Barnabás ügyvéd.

“Két és fél hónapig tartott a nyomozás, s a mai nappal kaptuk meg a határozatot, mely szerint bűncselekmény hiányában az egész eljárást megszüntették” – közölte a volt elnök-vezérigazgató ügyvédje. Az előzményekről elmondta, hogy áprilisban a Fővárosi Főügyészség helyt adott Baranyay László gyanúsítás elleni panaszának, a nyomozás azonban – ismeretlen tettes ellen – tovább folytatódott a pénzintézet egyik kötvénykibocsátása ügyében. “Most pedig ebben az ügyben teljes egészében megszüntették a nyomozást, bűncselekmény hiányában” – mondta Futó Barnabás. Futó Barnabás ügyvéd akkor arról is tájékoztatott, hogy védencét különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűncselekményével gyanúsították meg. A gyanúsítás alapja az MFB egyik kötvénykibocsátása volt, amely a rendőrség szerint 984 millió forint veszteséget okozott a banknak.

Az ügyvéd tudatta: Baranyay László nem tett vallomást, és írásban vezette le, hogy a veszteség nem áll fenn mert csak két év múlva, a kötvénykibocsátás lejártakor derül ki, volt-e veszteség, és ha igen, ki az okozója. Futó Barnabás tudomása szerint az SZBEI a két és fél hónapig folyó nyomozás alatt tanúkat hallgatott meg, “egyéb nyomozati cselekményeket” folytatott le, de most úgy találta, hogy egyáltalán nincs bűncselekmény, és ezért az egész eljárást lezárja, mert semmiféle kár, és semmiféle bűncselekmény nem történt.

Futó Barnabás szerint egyik televíziós nyilatkozatában Keller László közpénzügyi államtitkár “bevallotta”: a feljelentése nyomán indult meg Baranyay László ellen a nyomozás. Az ügyvéd értesülése szerint a mostani SZBEI-határozatot megkapta a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkársága is. Az ügyvéd szerint az MFB volt elnök-vezérigazgatójának ügye “jogelméletileg is fontos”, s a döntés akár precedens értékű is lehet. “Kiderül, hogy az SZBEI hogyan kezeli a folyamatban lévő hűtlen kezeléses ügyeket” – tette hozzá az ügyvéd. Németh Lajos, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályvezető helyettese megerősítette: a hét második felére, de legkésőbb a jövő héten pont kerülhet az ügy végére.