Az új büntetőeljárási törvény hatályba lépésének első napján 11 terhelt érdekében ajánlottak fel óvadékot a főváros bíróságain, ezek közül egy esetben született érdemi döntés, elutasították a kérelmet – mondta a Fővárosi Bíróság (FB) szóvivő-bírája, Sándor Zsuzsa az MTI-nek kedden.

A Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB) egy gyanúsított ügyészi indítványra történő előzetes letartóztatásáról kellett dönteni, amikor az ügyvéd élve az új büntetőeljárási törvény adta lehetőséggel, védence szabadlábra kerülése érdekében óvadékot ajánlott fel – tájékoztatott Sándor Zsuzsa. Az ügyben a rendőrségi gyanú szerint kábítószerrel való visszaélés történt. A BKKB azzal utasította el a kérelmet, hogy a törvény szerint óvadék lehetősége csak az egyik letartóztatási ok, a szökés, elrejtőzés veszély esetén merülhet fel. A kedden vizsgált esetben azonban a bíróság szerint az eljárás meghiúsításának, a tanúk befolyásolásának, a bizonyítékok eltüntetésének veszélye is fennállt, ezért az óvadék alkalmazása a törvény értelmében kizárt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) egy keddi meghallgatás során az ügyvéd nem szabályszerűen ajánlotta fel az óvadékot, azaz nem jelölte meg azt a konkrét személyt, aki a szükséges készpénzt kifizeti, ezért a bíróság nem határozott. A BKKB-ra további két ügy, a Fővárosi Bíróságra hét óvadék iránti kérelem érkezett. A törvény nem szab határidőt az ilyen beadványok elintézésére, a bíróság azonban rövidesen ülést tűz ki, ahol zárt ajtók mögött, a terhelt, jogi képviselője, illetve az ügyész részvételével dönt az óvadékról – magyarázta Sándor Zsuzsa.

A FB összesen 12 személyt engedett ki az előzetes letartóztatásból az új büntetőeljárási törvény azon rendelkezése alapján, amely szerint három év elteltével szabadlábra kell helyezni az előzetes letartóztatásban lévőt, ha addig nem született meg az elsőfokú ítélet. Két zsarolás, emberrablás és más bűncselekmények vádjával folyó elsőfokú büntetőperben három, illetve nyolc személy került szabadlábra áprilisban, illetve júniusban, mert már előrelátható volt, hogy július 1-jéig nem születik meg az elsőfokú ítélet. Hasonló okokból szabadult hétfőn a Fővárosi Bíróságon egy kábítószeres bűnügy vádlottja. A PKKB négy, rablással vádolt fiatalkorú előzetes letartóztatását szüntette meg az új büntetőeljárási törvény folytán. Egyikük azonban más ügyben jogerős büntetését tölti, így csak hárman kerültek szabadlábra.