Jogszerűtlennek tartja a Társaság a Szabadságjogokért, hogy az utóbbi időben elsősorban Budapesten megszaporodtak a “motozásos” igazoltatások, amikor az intézkedő rendőrök kábítószer után kutatva az igazoltatott fiatalokat zsebeik kiürítésére szólítják föl – tájékoztatta a szervezet kedden az MTI-t.

A közlés szerint – amelyet a TASZ, a Magyar Helsinki Bizottság és a Kék Pont Drogkonzultációs Központ képviselői jegyeznek – felhívják a figyelmet arra a tapasztalatukra, hogy az utóbbi időben célzottan fiatalokat igazoltatnak az utcán dolgozó rendőrök, és az intézkedések legtöbbször nem érnek véget a személyazonosság megállapításával.

“Rutinná vált, hogy az intézkedő rendőr az igazoltatott fiatalt zsebeinek kiürítésére szólítja fel. Gyakran megkérdezik: “Kábítószer van Önnél?”, s a választól függetlenül a zsebek, táskák kipakoltatását és módszeres átvizsgálását foganatosítják. Nem ritka, hogy a rendőrök a fiatalokat cipőjük és zoknijuk levételére is felszólítják. Mindennapos gyakorlat a cigarettásdobozok, a ruházat legkisebb zsebeinek, a pénz- és irattárcák legapróbb részleteinek kiforgatása” – olvasható a közleményben.

A társaság szerint ez az eljárás nem számít kivételesnek, hanem “szinte minden alkalommal megtörténik, amikor fiatalokat igazoltatnak”. Álláspontjuk szerint ez a gyakorlat a hatályos magyar törvények szerint nem jogszerű, ezért más emberi jogi szervezetekkel közösen nyílt levelet küldtek a belügyminiszternek, hogy “intézkedjen a jogsértő gyakorlat megszüntetéséről”. Pelle Andrea, a TASZ Jogsegélyszolgálatának vezetője az MTI megkeresésére elmondta: március óta 30-40 jelzés érkezett hozzájuk, hogy a rendőrség “motozásos” igazoltatást végzett fiatalokon.

Gergényi Péter dandártábornok, budapesti rendőrfőkapitány az MTI megkeresésére elmondta: teljesen jogszerű a ruházat-átvizsgálás. Pelle Andrea szerint korlátlan ruházat-átvizsgálásra a rendőrségi törvény sem ad felhatalmazást, csak akkor van erre lehetőség, ha bűncselekményre vagy szabálysértésre utaló jelet tapasztal a rendőr. “De még ebbe sem fér bele az, hogy bárkivel levetessék a cipőjét” – tette hozzá a jogvédő. Az MTI az üggyel kapcsolatban megpróbálta megkérdezni Takács Albertet, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettesét is. Az ombudsman-helyettest azonban külföldi tartózkodása miatt nem tudta elérni a nemzeti hírügynökség.