A Fővárosi Főügyészség hétfőn elrendelte a nyomozást a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) működésével kapcsolatban hűtlen kezelés gyanúja miatt.

nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen folytatja az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága (SZBEI) – tette hozzá Borbély Zoltán ügyészségi szóvivő, megerősítve a Magyar Hírlap keddi hírét.

A nyomozás Keller László közpénzügyi államtitkár feljelentése alapján indult. Az államtitkár júniusi feljelentésében a székházbeszerzést, a szervezet törvénysértő gazdálkodását és a vezetői módszereket kifogásolta – mondta el Borbély Zoltán.

A rendőrség már kétszer rendelt el feljelentés-kiegészítést az ügyben – tette hozzá.

Míg korábban feljelentés-kiegészítésre volt szükség a nyomozáshoz, az új büntetőeljárási törvény július elsejei életbe lépésétől kezdve nyomozást kell elrendelni akkor is, ha a feljelentésről nem lehet megalapozottan dönteni – fűzte hozzá.

“A bűncselekmény egyszerű gyanúja is elég a nyomozás megindításához, amit korábban feljelentés-kiegészítéssel kellett elintézni” – tette hozzá a szóvivő.

Kiemelte: a nyomozást el kell határolni a Pannonplast-ügytől és a Szász Károlyt, a szervezet vezetőjét ért súlyos testi sértéstől.