Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a bíróság a bolti sorozatgyilkos néven elhíresült Erdélyi Nándort – jelenti a HavariaPress.

Mellékbüntetésként a jugoszláviai vádlott kiutasításáról is határoztak, a vádlott legkorábban 25 év múlva bocsájtható feltételesen szabadlábra. Mindezt a FÕvárosi Bíróság pénteki ítélethirdetésén jelentették be. Erdélyit négy, nyereségvágyból elkövetett emberölés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés és közokirat-hamisítás miatt is elítélték. Figyelembe vették az ítéletnél azt is, hogy a férfi visszaesőnek számít, hiszen feltételes szabadlábra bocsájtása idején követte el követte el 1998-ban a terhére rótt gyilkosságokat. A vádlott bűnlajstromát egyébként a Fenyő-gyilkosság után tett hamis tanúvallomása is terhelte.

Mint ismert, 1998 telén Pesten illetve Csepelen négy bolti alkalmazottat gyilkoltak meg a napi bevételükért. Az eddig megismert adatok szerint mind a négy gyilkosságot Erdélyi Nándor követte el. Ezt a véleményt megerősítették a ballisztikai, elmeorvosi és pszichológiai szakértők állásfoglalása is. A sorozatgyilkossággal vádolt férfi ügyét egyébként már másodjára tárgyalja a Fővárosi Bíróság első fokon. Először életfogytig tartó börtönbüntetést szabtak ki a bírák a 32 éves férfira. Ezt azonban a Legfelsőbb Bíróság nem hagyta helyben, és újratárgyalásra utasította az első fokon eljáró bíróságot. Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a védő pedig részbeni felmentésért fellebbezett. Az ítélet ezért még nem jogerős.